IDŐPONT:
Minden alkalommal szombaton 9 órától!

-
Május 12.
-
Június 2.
-
Július 7.
-
Július 28.
Bert Hellinger nevéhez fűződik a Hellinger terápia - ismertté vált nevén - a családállítás, ami egy adott család szellemi mezejében történő rendeződés. A mezőbe tartozik a terápiát kérő személy, az ősei, a korábbi és a jelenlegi kapcsolatrendszerei. A szellemi mező egy morfogenetikus energiamező - a forma keletkezésének mezeje. Az elnevezés azon a megfigyelésen alapul, hogy ha valami megtörtént, akkor időközönként újra és újra megismétli önmagát, mígnem formává alakul. Amikor az egyén cselekvés előtt áll, a mező emlékezik és megismételhet egy korábbi cselekvést. Ezért fordulhat elő, hogy egy családban generációról generációra ugyanazok a sorsok ismétlődnek, mert a családi mező emlékezete ugyanazokat hívja elő. Bert Hellinger megfigyelte, hogy ha ezt a mezőt kívülről egy új szellemi behatás éri - egy új szellemi mozgást állítunk be - akkor ez az ismétlődés megáll és az egyén képes lesz egy új életszakaszt kezdeni. A gyógyulás azzal kezdődik, ha a múltat - az ismétlődésekkel együtt - tisztelettel elfogadja, nyitottá válik a jövő felé, és vállalja a pillanat kockázatát. Amikor az egyén felismeri a valóságot, azt, ami van, és nem annak bűvöletében él, hogy a valóságnak milyennek kellene lenni, akkor ez az a pillanat, amikor az új szellemi mozgás beállítható gyógyító mondatokkal. A mondatok szeretettel teljesek, elfogadóak és a mélyben hatnak.
Bert Hellinger megfigyelése, hogy "létezik egy mélység, amelyben minden összefolyik. Ez a mélység kívül esik az idő határain. Az életet olyan, mint egy piramis. Fenn, az egészen kicsi kis csúcson zajlik minden, amit haladásnak, történelemnek nevezünk. Lenn, a mélységben a jövő és a múlt összemosódik. Ott csak tér van, idő nincs. Néha előáll olyan helyzet, melynek során kapcsolatba kerülünk ezzel a mélységgel. Ilyenkor valamilyen rejtett rendszert ismerünk fel benne és lelkünk valami nagyobb méretű irányába képes elmozdulni." 
A családállítás ebből a mélységből, energiamezőből jeleníti meg képviselőkkel a család erőterét addig a határig, amíg azt érzékelni képes. A végső határ természetesen a végtelen, a családállításnál általában négy-öt generáció erőtere jelenik meg.
Általában csoportos formában történik, de egyéni foglalkozással is lehetséges. A csoportos formánál az egyén két-három mondatban elmondja témáját, majd a vezető vagy az egyén a csoportból a családtagok helyett megszemélyesítőket választ. Helyüket a térben a vezető jelöli ki, vagy megkéri az egyént, hogy kezeit vállukra téve helyezze el őket úgy, ahogy abban a pillanatban érzi. Ezután magától elindul a személyek mozgása, mintegy ráérezvén az egyén és a hozzátartozó sorsok, események energiájára, kötődéseire. A mozgásban előbb utóbb megjelenítődik a "sérült pont", a kitagadott, elfelejtett, megítélt odatartozó. Ezután következik a tudattalan szeretetből fakadó kötődések feloldása, és a tudatos szeretet kialakítása: az egyén a felvállalt sorsot nagy tisztelettel „visszaadja" annak, akihez az tartozik, gondolkodásmódja ítéletmentessé válik és „elkezdheti" a saját életét.
Az egyéni foglalkozásnál a vezető és az egyén együtt idézik fel az energiamezőt és keresik meg a "sérült pontot". Egy fehér lapon jelképes figurákkal megjelenítik az energiamező résztvevőit, és ugyanúgy eljuthatnak a szeretettel teljes gyógyító mondatokig, mint a csoportos foglalkozáson.
A családállítás ára:
14 000 Ft/ fő
Miért jó segítőnek lenni?
Akik segítőként vesznek részt egy családállításon, azok is különleges élményekkel gazdagodnak. Egyrészt megismerkednek a módszer mükődésével, másrészt rengeteg személyre szóló választ kapnak a saját problémájukra. Éppen ezért elmondhatjuk, hogy a segítőkre is terápiás hatással van egy ilyen nap.
Segítőknek: 2 500 Ft
Az ár tartalmazza az uzsonnát és tea, ásványvíz fogyasztást.
A terápiával kapcsolatos kérdéseket a gabi.fonix@gmail.com e-mail címre várjuk.